A Hormuzi-szoroson a háború előtti napi 18 millió hordó helyett augusztusban már csak mintegy 2 milliónyi olaj és finomított termék halad át. Ennél azonban van egy nagyobb probléma: maguk a kereskedők sem tudják pontosan, mennyi olaj jut ki a térségből. A piac emiatt is kezdte tartósan beárazni a jelenlegi helyzetet, ami nem jó, de nem is tragikus. Már akinek.
Az olajpiac az elmúlt hetekben lassan alkalmazkodott ahhoz a gondolathoz, hogy a Hormuz körüli káosz igen hosszú ideig eltarthat. Ezzel párhuzamosan azonban a háttérben történik valami, ami miatt egyre nehezebb megállapítani, pontosan mennyi olaj jut ki a Perzsa-öbölből. Az olaj ugyanis igyekszik kijáratot találni magának. A kereskedők nem egészen értik, hogy egy elméletileg nem létező mennyiség miért létezik mégis, így nem egyszerű a dolguk: egy olyan piacon kell döntéseket hozniuk, ahol a konkrét rendelkezésre álló olajkészletről szóló információk finoman szólva is teljesen bizonytalanok és megbízhatatlanok.
Az olaj árfolyama természetesen ugrik, de nem annyira, amennyire elméletileg kellene. A Brent a háború első szakaszában 126 dollár fölé emelkedett, majd, amikor a piac egy időre ismét a diplomáciai rendezés lehetőségével számolt, jelentősen visszaesett. Most újra 90 dollár környékén (inkább felette) jár, de a jelek szerint azon a szinten stagnál is, bárhogyan üti is egymást kommunikációban és fegyverekkel egyaránt az Egyesült Államok és Irán.
A tárgyalások megfeneklése és a kiújuló, szinte folyamatos adok-kapok miatt a piac egyre inkább egy elhúzódó válság lehetőségével számol.
A rövid ideig tartó kríziseket a készletek, az alternatív beszállítók és a hajózási kapacitások bizonyos mértékig képesek ellensúlyozni – éppen ezt láthattuk a Hormuzi-szoros lezárását követő első időszakban. Ha azonban a kereskedők hónapokig, évekig fennmaradó zavarokkal számolnak, akkor már nem az átmeneti eszköztárat használják elsősorban, hanem elkezdik az árakat hosszabb távra is átfaragni, beleépítve abba a készlethiányt, a hosszabb kereskedelmi útvonalat, a magasabb fuvardíjat, a megugró biztosítási költséget és persze a jóval nagyobb kockázati prémiumot.
Mégsem jön ki a matek
A probléma mérete első blikkre valóban ijesztő. A Hormuzi-szoroson a háború előtt naponta nagyjából 18 millió hordónyi nyersolaj és finomított termék haladt át. Júliusban ez az érték 4,8 millió hordóra esett, augusztusban pedig a Kpler adatai szerint eddig átlagosan már csak 2 millió hordó körül alakult. A hivatalos hajóforgalom nem indult újra. A szoroson áthaladó regisztrált áruforgalom napi 2-6 hajó szintre esett vissza.
Csakhogy a közel-keleti exportszámok éppen a hivatalos adatok miatt egyre nehezebben értelmezhetők.
A Kpler szerint a Közel-Keletről származó nyersolajszállítások az augusztus 3-ával kezdődő héten 9,5 millió hordó/napot tettek ki, a négyhetes átlag pedig 12,2 millió hordó/nap volt. Ez jelentős visszaesés a konfliktus előtti állapothoz képest, de még mindig jóval magasabb annál, amit pusztán a Hormuzon megfigyelhető, hivatalos hajóforgalom megmagyarázna.
Ennek oka egészen egyszerűen az, hogy a Perzsa-öbölből származó olaj útját négy különböző módon is próbálják mérni, ám a piaci szereplőknek sincs fogalma arról, hogy melyik szolgáltat megbízható adatokat.
Az első a tényleges és hivatalos hajóforgalom a szorosban, vagyis az a valóban mérhető adat, hogy hány tanker és milyen rakománnyal halad át a tiltott vagy éppen ideiglenesen nyitott zónán. Ez az a forgalom, amelyet a műholdas és az AIS-adatok viszonylag közvetlenül meg tudnak figyelni. A kereskedelem ez alapján valóban összeomlott: a látható hajóforgalom a háború előtti szint töredéke.
A második már trükkösebb, ez a hajók által bejelentett vagy szimplán becsült rakományok. Más tészta, mint maga a hajóforgalom. A kereskedelmi és piaci adatbázisok a hajók útja, kikötői adatok, rakományinformációk és más jelek alapján próbálják megbecsülni, mennyi olaj hagyhatta el az öblöt. Elég bizonytalan módszer, mivel akkor is eredményezhet plusz exportot, amikor a Hormuzon alig látni hajókat.
A harmadik az újdonság a történetben. Egyes tankerek még az öbölben kikapcsolják a jeladójukat, és már csak messze attól kapcsolják vissza, a kettő között azonban a rakományukat egy másik hajóra rakják át.
Az olaj így szépen és suttyomban jut el a vevőhöz, miközben az útvonal leglényegesebb része meg sem jelenik a hagyományos hajókövetési adatokban.
A módszert tényleg jól ismerhetjük az Irán és Oroszország elleni szankciók kikerülési technikáiból, a Perzsa-öböl monarchiái között azonban eddig ilyen trükkökre nem volt különösebb szükség. Most legdurvábban az Egyesült Arab Emírségek használja: nyersolajexportja augusztusban átlagosan napi 3,38 millió hordó volt, szemben a 2025-ös 3,2 millióval. Vagyis Hormuz ide vagy oda, az Emírségek növelni tudta kivitelét, pedig elméletileg csökkennie kellett volna. A látható forgalom összeomlása tehát nem feltétlenül jelenti azt, hogy ugyanilyen arányban esett vissza a tényleges olajexport.
És végül a negyedik, a ténylegesen célba érő olaj problémája: az, hogy egy tanker elhagyta a Perzsa-öblöt, és még a rakományát is hivatalosan bejelentették, nem egyenlő azzal, amikor az olaj ténylegesen eljut a vevőhöz és bekerül a globális ellátási rendszerbe. A tengeren lévő, akár célállomás felé közelítő, akár veszteglő olaj ugyanis egyszerűen egyik kategóriába sem illeszkedik. Kicsit olyan, mintha nem is létezne.
Ha ehhez hozzászámítjuk a diverzifikációs (csővezetékes) útvonalakat, amelyeket az Öböl-országok szintén igénybe vesznek az export javítására, már nem is annyira meglepő, hogy a piacon nehezen jön ki a matek arról, mennyi olaj is származik a Perzsa-öbölből.
És éppen ez lett a mostani válság egyik legnagyobb és legérthetőbb ellentmondása. A világ nem fogyott ki az olajból, csak éppen túl nagy a káosz ahhoz, hogy a piac eredményesen tudjon számolni: melyik rakomány létezik egyáltalán, ha létezik, akkor hol van, hogyan és mikor érkezik meg a rendeltetési helyére, és mennyibe kerül majd eljuttatni oda, ahol szükség van rá. Ha a 90 dollár körüli olajár állandóvá válik, akkor azt nem lehet a válság végével magyarázni, sokkal inkább azzal, hogy a piac egy teljesen bizonytalan, de bizonytalanságában állandósuló helyzetet árazott be előre.
***
