Az iráni blokád alatt álló Hormuzi-szoros után a húszik tesznek róla, hogy a Vörös-tenger déli kapujánál is káoszba fulladjon a kereskedelem. Pláne úgy, hogy Szaúd-Arábia leállította a szárazföldi olajvezetékét is. Washington egyelőre hírszerzési támogatással segíti Rijádot, de ha az olajár tovább emelkedik, egyre nehezebb lesz megindokolni, miért nem lép katonailag is. Trump élete egyik legnehezebb döntése előtt áll: mennyit ér hazavágni a globális energiapiacot?
A jemeni húszik olyan gyorsan jutottak el a Vörös-tenger bejáratához, hogy immár a Báb el-Mandeb-szoros teljes blokádjával fenyegetnek. Ezzel az iráni-húszi szövetség már két fojtópontot is ellenőrzése alá vonhat, totális tengeri blokádot alakítva ki. Ha megtörténik, a világkereskedelmi logisztika újabb ütőerét vágják el: a Vörös-tengert az Ádeni-szorossal összekötő terület az Indiai-óceán felől érkező hajóforgalom kulcsfontosságú kapuja.
A húszi kontroll katasztrofális lesz: a Hormuzi-szoros blokádjával Szaúd-Arábia kénytelen volt más útvonalakat keresni. A legfontosabb ezek közül Báb el-Mandeb,
az egyik utolsó olyan kapu, amelyen keresztül a térség energiája még viszonylag nagy mennyiségben kijuthat a világpiacra.
A szoros lezárása a globális kereskedelem 12 százalékát, míg a kőolaj és az abból készült termékek 7 százalékát érintené. Az idei év második negyedévében napi 8,1 millió hordónyi nyersolaj, kondenzátum és kőolajtermék haladt át rajta. Így ismét jönnek majd a kerülőutak (ezúttal eleve egy kerülőút helyett), amelyek még több időbe és pénzbe kerülnek egy olyan időszakban, amelyben éppen e kettőből kezd egyre kevesebb lenni.
Kettő már több a sokknál
A jelenlegi események legnagyobb vesztese egyértelműen Szaúd-Arábia. A királyság az elmúlt hónapokban részben azért tudta mérsékelni a Hormuzi-szoros lezárásának következményeit, mert okosan már kiépített egy hatalmas, 1200 kilométer hosszú kelet–nyugati olajvezetéket. Az East-West Pipeline a Perzsa-öböltől a Vörös-tenger partjáig szállítja a nyersolajat, így a szaúdiaknak nem kell minden exporttal áthaladniuk a Hormuzi-szoroson.
A kapacitások között persze óriási a különbség. Az EAP teljes hossza mentén legfeljebb napi 7 millió hordó nyersolaj továbbítására képes. Ebből a mennyiségből ráadásul a monarchia saját, belföldi finomítói nagyjából napi 2 millió hordót használnak fel, így a vezeték valójában 5 millió hordónyi olajat tud naponta exportra szállítani a Vörös-tenger partján fekvő Yanbu kikötőjébe. Amikor a szaúdiak az East-West Pipeline segítségével sikeresen eljuttatják az olajat a Vörös-tengerhez, az Ázsiába tartó tankereknek ráadásul továbbra is át kellene haladniuk a Báb el-Mandeb szoroson.
Jelenleg azonban rugalmasságról és megbízhatóságról már egyáltalán nem beszélhetünk. Szaúd-Arábia elővigyázatosságból leállította az East-West vezetéket, miután azt Rijád és Medina térségében dróntámadás érte. Ezzel párhuzamosan fenyegetik a jemeni húszik az iráni háború kitörése óta eleve alternatív szállítási útvonalként kezelt Báb el-Mandeb szorost.
Vagyis három fő szállítási útvonalból három van kritikus veszélyben.
Marad a Szuezi-csatorna, de az sem jelent tökéletes megoldást. A szaúdiak már korábban is rákényszerültek a használatára, de a Földközi-tenger használata drasztikus pénzügyi veszteséget okoz. Bár a teljes menetidő 10–14 nappal rövidebb, mintha meg kellene kerülnie Afrikát, a hajók pedig nagyjából 6000–6500 kilométert spórolnak meg utanként, a költségek így is brutálisak. Egyetlen óriás tankerhajó (VLCC) bérleti és üzemeltetési díja a megnövekedett biztosítási kockázatok és a hosszabb út miatti üzemanyag-fogyasztás következtében napi 40 000 dollárról akár napi 80 000–100 000 dollárra is megugorhat.
Ez azt jelenti, hogy egyetlen Szaúd-Arábiából induló szállítmány esetében a kerülőút plusz 1–1,5 millió dolláros tiszta többletköltséget jelent hajónként.
A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) már a kudarcot kalkulálja a prognózisaiba. A szervezet szeptemberi előrejelzése szerint a világ olajellátása 2026-ban a korábban vártnál jóval nagyobb mértékben csökkenhet (napi 5,6 millió hordó), miközben a Perzsa-öbölből érkező szállítások helyreállása akár 2027-re is átnyúlhat. És itt jön a képbe a finomított üzemanyag. Az olajár emelkedése önmagában még kezelhető lenne, a tartósan magas benzin- és dízelár viszont már közvetlenül megjelenik a háztartások kiadásaiban, a szállítási költségekben és végső soron szinte minden termék árában. Vagyis újabb inflációs robbanásra várunk. Európában is, Magyarországon is.
Irán éppen legyőzi az Egyesült Államokat?
A húszik térnyerése és belepancsolása a háborúba elméletileg önálló stratégia. Ezt állítja legalábbis Irán, ami szerint a Báb el-Mandebnél történtekhez neki semmi köze, nem kérte szövetségeseit ilyen jellegű akcióra. Kissé hihetetlen magyarázat, a végeredményt tekintve azonban lényegtelen is. A húszik olyan pozíciót harcoltak ki maguknak, ahonnan a lehető legagresszívebb nyomást tudják gyakorolni Szaúd-Arábiára és a Vörös-tengeren zajló hajóforgalomra, ezzel pedig (önálló döntés alapján vagy kérésre, teljesen mindegy) Teherán malmára hajtják a Vörös-tenger vizét.
A szaúdi vezetés már megpróbálta megoldani a problémát – kizárásos alapon ahhoz fordulva, aki gyakorlatilag a legfőbb felelőse a káosznak. Mohammed bin Szalmán koronaherceg telefonon kérte Trump segítségét a húszik ellen, Washington azonban (ahogy azt borítékolni lehetett) nem vállalt közvetlen katonai beavatkozást, inkább hírszerzési támogatást ajánlott fel. Trump azt is elkotyogta, hogy a szaúdi vezető mellett a húszik is felhívták, akik arra kérték, hogy ne avatkozzon be közvetlenül a konfliktusba.
Úgy tűnik, az elnök egyelőre a húszikra hallgat. A problémája érthető. Ha az Egyesült Államok ismét lőni kezdi a húszikat, azzal lényegében felrúgja azt a tavalyi megállapodást, amelynek értelmében beszüntette a támadásokat, cserébe azért, hogy azok szüneteltetik a Vörös-tenger hajózásának blokkolási kísérleteit. A Fehér Ház ura most arra hivatkozik, hogy a húszik átengedik a hajók nagy részét a szoroson, de „van egy ország, amellyel nem igazán elégedettek, és amit helyre fognak tenni”. Nem nehéz kitalálni, Washington melyik szövetségeséről beszéltek.
A megállapodás hangoztatása jó ötlet, ám a valós okok, amiért Trump nem piszkál bele a Báb el-Mandeb körüli zűrzavarba, sokkal komolyabbak.
Egy húszik elleni amerikai hadjárat púp lenne a washingtoni vezetés és a hadsereg hátán.
Tengeri és légi csapásmérő egységeket, felderítőkapacitást, drónelhárító rendszereket és légvédelmi elfogórakétákat kellene a térségbe csoportosítani, ami az így is üvöltően hiányos fegyver- és katonai kapacitásokat a végletekig merítené ki.
Ráadásul a húszik korábban már alaposan megszorongatták Szaúd-Arábiát és az Egyesült Államokat: 2015 és 2022 között Rijád egy kilenc országot tömörítő koalíció élén hét éven át bombázott és rakétázott, mégsem tudta őket megtörni. Az Egyesült Államok és a Nagy-Britannia által indított intenzív légicsapások sem tudtak sikert elérni. A húszik mobil rakétakilövői, kiterjedt földalatti alagútrendszerei és az iráni fegyverutánpótlás miatt a légi fölény önmagában teljesen alkalmatlannak bizonyult a győzelemhez – érthető, hogy Trump óvakodik egy másik helyszínen is háborút indítani, miközben pontosan azt szeretné elkerülni, hogy az iráni háborúból egy újabb, végtelennek tűnő közel-keleti konfliktus legyen.
Washington előtt komoly próbatétel áll. Választhatja a korlátozott katonai beavatkozás, amelyben nem a Jemenben izmozó húszikat támadná, kizárólag a Báb el-Mandeb hajózási útvonalának védelmére koncentrálhatna. Vagy azt teszi, amit Trump már meg is tett: a szaúdiaknak hírszerzési támogatást és diplomáciai nyomásgyakorlást ajánl anélkül, hogy az amerikai erők közvetlenül belépnének a konfliktusba. Esetleg (és ez a legkevésbé valószínű) belemegy Irán feltételeibe a Hormuzi-szorossal kapcsolatban, amely azonnal enyhítené a Báb el-Mandeb körüli nyomást is. Csakhogy Teherán változatlanul a szoros ellenőrzési jogát és az annak használatáért bezsebelhető tranzitdíjakat követeli magának, amire a Fehér Ház nem fog rábólintani.
A probléma napok alatt eszkalálódhat. Ha csak a piaci hatásokat nézzük: Hormuz blokkolva, Báb el-Mandeb veszélyben, a szaúdi East-West Pipeline-t leállították. A szaúdi olajellátás több mint harmincéves mélypontra esett, a Brent olaj ára 107 dollár körül áll jelenleg, a dízel pedig rekordot döntött. Ha a húszik tartósan megszilárdítják pozícióikat a Vörös-tenger bejáratánál, Trump előbb-utóbb kénytelen lesz választani:
vagy elfogadja, hogy Irán és szövetségesei két kulcsfontosságú tengeri átjárónál is képesek tönkreverni az energiakereskedelmet, vagy katonai erővel próbálja visszaszorítani őket.
Mindkettő ugyanoda vezet: az energia még drágább, a kereskedelem még káoszosabb, az esély pedig, hogy az Egyesült Államok ne kerüljön bele egy újabb végtelen háborúba, még kisebb lesz.
***
