Dióhéjban: Orbán Anita elutazott Washingtonba, hogy aláírja az Orbán Viktor által kezdeményezett együttműködési megállapodásokat. Nem ment egyszerűen, de ez nem az Orbánokon múlt. A vége teljes siker, mondja ezek után valaki, hogy nincs konszenzus Magyarországon.
Kezdjük az elején. Orbán Anita büszkén jelentette be, hogy október 27-én Washingtonban Marco Rubio amerikai külügyminiszterrel folytat majd eszmecserét. Hogy miről, azt a Facebook akkor még nem árulta el nekünk, de manapság tőmondatos világban élünk, a külpolitikát pedig pár pohár algoritmus teszi bátorrá.
A mi külügyminiszterünk ki is utazott, és már Washingtonban volt, amikor szóltak neki a helyiek, hogy mégsem jó az egész, Marco az elnökkel haknizik Texasban, ahol együtt, a kampány részeként megtekintenek egy tankert, az elsőt azok közül, amelyek venezuelai olajjal megpakolva érkeznek az amerikai finomítókhoz azóta, hogy Trump szétcsapott a dél-amerikai országban, és elraboltatta annak elnökét.
Idáig stimmel, van fontossági sorrend is a világon, Rubio közvetlen főnöke az amerikai elnök, ha menni kell, hát menni kell. Orbán Anita tűzoltásként annyit közölt, hogy sebaj, Washington szerint a hét második felében már ráér majd kollégája, addig a Nemzetközi Fejlesztésfinanszírozási Ügynökség kollégáival „potenciális befektetésekről” beszélgetett (érdemes rápillantani erre a fotóra, a sebtében felhúzott válaszfalra az egyterűben, és a szemben, jó messze helyet foglaló amerikaiak érdekeskedő fejét, de azt is érdemes feljegyezni, hogy mennyire fontos találka volt ez magyar részről), majd jobb híján ő olajtanker helyett egy „1956 tematikájú időszakos kiállítást” tekintett meg. Abból is sokat lehet tanulni, persze tudni kell, melyik szemszögből nézi az ember. Mármint a kiállítást.
Orbán Anitát vigasztalhatta, hogy nem volt egyedül a levegőnek nézettek klubjában.
Esetéhez kísértetiesen hasonló történt Kaja Kallas egykori (bukott) észt kormányfővel, aki már az EU külügyi főképviselőjeként érkezett szintén hivatalos, előre lefixált tárgyalásra Rubio miniszterhez 2025 februárjában, ám arra végül „időpontegyeztetési problémák” miatt (Rubio akkor is Trumppal töltötte idejét) soha nem került sor. Egyébként azóta sem, a két politikus időnként összefut valami eseményen, ahol kínosan igyekeznek elkerülni egymás társaságát.
De az is előfordult (idén áprilisban), amikor Trump a felszállás előtti percekben parancsolta le főtárgyalóit (Jared Kushnert és Steve Witkoffot) az Iszlámábádba tartó repülőgépről. Nekik speciel Pakisztánban az iráni delegációval kellett volna tárgyalniuk a háború lezárásáról, de az elnök az utolsó pillanatban lefújta az egészet, azzal a felkiáltással, hogy ha az irániak akarnak valamit, majd hívják fel telefonon.
Benjámin Netanjahu ennél is rosszabbul járt: idén szeptemberben maga Trump utasította el a találkozót az izraeli miniszterelnökkel, amikor az New Yorkba érkezett az ENSZ Közgyűlésére. Ez már bibi.
És hol van Orbán Anita megvárakoztatása ahhoz képest, amikor az elnök szó szerint kidobatta Zelenszkijt és delegációját a Fehér Házból, de olyan gyorsan, hogy a közösre tervezett ebédet végül a titkárnők és a biztonságiak csócsálták meg a folyosón?
Igazság szerint a Trump-kormányzat magasról tesz a hagyományos diplomáciai etikettre.
Ha egy külföldi vezető vagy delegáció olyasmivel érkezik, ami ütközik Trump aktuális (üzleti) céljaival, Washington előszeretettel használja a nyilvános elutasítást vagy a találkozók hirtelen visszamondását nyomásgyakorlási eszközként.
Itt nem ez volt a helyzet. Pár nap múlva félidős választások lesznek az Egyesült Államokban, Rubio Trump társaságában kampányol, nem is tehet mást. Ha ezért várnia kell pár napot egy pöttöm ország külügyminiszterének, akkor vár.
Szóval ez az a része a történetnek, amely a magyar közvélemény egyik fele számára rendkívül szórakoztató, a másik fele (jó, valamikori kétharmada) számára pedig kínos volt, egyébként teljesen feleslegesen. Orbán Anita szerencsére nem szaladt haza sértődötten további jó vergődést kívánva külügyminiszter kollégájának, a találkozó így létrejött. Mit létrejött, mesésen alakult!
Egyes számú diplomatánk ugyanis nem egyszerű udvariassági pogácsázásra utazott Washingtonig. Annál sokkal fontosabb dolga volt. Szentesíteni Orbán Viktor tervét.
Atom Ani és Atom Antifa
Első, ki nem mondott, de legfontosabb elintéznivalója az volt, hogy a volt kormány és Washington között 2025 novemberében megkötött, az orosz energiahordozók vásárlására kapott amerikai szankciómentességet meghosszabbítsa. De legalábbis előkészítse a meghosszabbítást. Az ugyanis egy évre szólt, és bármennyire hangosan kiabálja Kapitány kapitány, hogy diverzifikáció, Magyarországon még mindig az orosz energia dominál. Ennek pedig így is kellene maradnia, legalábbis addig, amíg a kampánypanelek kivitelezhető tervvé nem válnak.
Mi volt a tavalyi deal? Az amerikaiak nem alkalmazzák Magyarország esetében a vezetékes orosz gázra és olajra kivetett szankciókat. Egészen most novemberig. Ezt, a Viktor által kikalapált egyezséget kellett most Anitának meghosszabbítani.
Hogy sikerült-e, nem tudjuk. Ilyen jellegű bejelentés nem történt, de mivel csuda eredményes volt a találkozó, feltételezhető, hogy igen, a hosszabbítást majd Trump kiírja a Truth Socialre, ahogy szokta.
Miért? Mert cserébe adtunk valamit.
Az egyik most aláírt papír az idén áprilisban útjára indított Trump Peace Pipelines Framework projekt révén „szorosabbra fűzi a magyar–amerikai együttműködést a regionális földgáz- és kőolaj-infrastruktúra fejlesztésében”. (A kezdeményezés célja, hogy az amerikai energiaforrások, különösen a cseppfolyósított földgáz nagyobb szerephez jussanak Közép- és Kelet-Európában.) Lefordítva:
több amerikai energetikai beruházás lehet Magyarországon (méregdrága LNG-vásárlással egybekötve), diverzifikáció felkiáltással, párhuzamosan az orosz energia halk fújolásával.
(Milyen jól jönne most egy tengerpart és egy LNG-tárolós kütyü, ugye.)
Nincs új a nap alatt: az említett szankciómentességről szóló megállapodás megkötésekor Orbán Viktor az amerikai LNG vásárlását és az atomenergetikai együttműködés bővítését is vállalta. Sőt: idén februárban Rubio Budapesten járt, és szintén Orbán Viktorral aláírta a polgári célú nukleáris együttműködésről szóló kormányközi megállapodást. Ez utóbbi a kis moduláris reaktorok (SMR, mert atomban merjünk kicsit is álmodni) mellett az amerikai nukleáris technológia és vállalatok magyarországi terjeszkedésének is utat nyitott.
Akkoriban Magyar Péter még vérhabos kampányüzemmódban volt (ez mondjuk semmit nem változott azóta), s vadul támadta a megállapodást, mondván:
„Orbán korábban Kínának hajolt meg az akkugyárakkal, most épp Amerikának az atomerőművekkel.”
Aztán hipp és hopp, a Magyar-kormány október 28-án (vagyis Orbán Anita kiutazásával egyidőben, nyilvánvaló üzenet gyanánt, megágyazva a Rubio-randinak) törvényjavaslatot nyújtott be a parlamentnek, hogy jogilag is kötelezővé tegye az Orbán Viktor idején aláírt nukleáris egyezményt. Ennek értelmében az új hazai nukleáris beruházásoknál amerikai technológiát és vállalatokat kell választani elsődleges beszállítóként. Hogy hol lesz ez igen érdekes a Facebook-kommenteken kívül? Pont ott: Paks II-nél.
A másik washingtoni dokumentum a „bűnüldözési és rendvédelmi együttműködésről szól, különös tekintettel a szélsőséges szervezetekhez köthető erőszakos cselekményekre”. A megállapodás információcserét és a határokon átnyúló hálózatok felderítésében való együttműködést irányoz elő. A sajtótájékoztatón Rubio a szélsőbaloldali terrorizmus újbóli térnyerését nevezte meg közös fellépést igénylő problémaként. Orbán Anita ennél konkrétabban fogalmazott:
az együttműködés az olyan erőszakos szélsőbaloldali csoportok ellen is irányul, mint az Antifa Ost.
Mindenki emlékszik Ilaria Salis antifás szörnyeteg ügyére, akit 2023 februárjában tartóztattak le Budapesten brutális utcai támadások vádjával. Miután 2024 júniusában éppen emiatt elvtársai európai parlamenti képviselővé választották, mentelmi jogot szerzett, így szabadon távozhatott. A magyar hatóságok kérésére indított eljárásban az Európai Parlament végül egyetlen szavazaton múló döntéssel (306 igen, 305 nem ellenében) megtagadta a mentelmi jogának felfüggesztését, így Salis megtarthatta azt. Magyar Péter, elkerülve, hogy kiderüljön, milyen álláspontot képvisel, nem vett részt a szavazáson, ezzel azonban csak magára húzta a bajt: sokan a mai napig erre mutogatnak az egy szavazatnyi különbség kapcsán. És a mentelmi jog mögé bújásra is, de egy telefondobálást persze ne hasonlítsunk össze azzal, amikor békés olaszok azért utaznak Budapestre, hogy véres cafatokra verjenek magyar állampolgárokat.
A helyzet az, hogy a mostani aláírás magyar oldalról szintén kifejezetten Orbán Viktorhoz kötődik. Magyarország az amerikai példát követve 2025 őszén rendeletben vette fel a terrorizmus elleni listára az Antifa csoportosulást és a Hammerbande/Antifa Ost szervezetet. Vagyis a megállapodás nem az Antifa és a szélsőségesen erőszakos politikai csoportok elleni fellépés kezdete, hanem az Orbán Viktor által elindított politikai és jogi folyamat nemzetközi folytatása lett.
Pikáns.
A washingtoni találkozó legfontosabb, Magyarország közvetlen energiaellátását érintő kérdése azonban továbbra is nyitott. A november 21-én lejáró szankciómentesség meghosszabbítása létfontosságú. Orbán Anita szeptemberben már maga is jelezte, hogy gőzerővel dolgoznak a meghosszabbításán.
Trump majd dönt, a jelenlegi megállapodásokat tekintve borítékolhatóan aláírja szép hajszálvékony betűivel az áment.
Jó hír ez.
Magyar Péter külügyminisztere Washingtonban szépen továbbvitte Orbán Viktor örökségét: diverzifikációs terveinek megfelelően Magyarország bekapcsolódik az amerikai regionális energiastratégiába, az Antifa és a többi mocsok szervezet elleni fellépést pedig beilleszti a kétoldalú együttműködésbe.
Orbán Anita szempontjából ennél is fontosabb, hogy elsőként sikerült a magyar kormányból magas szintű, hivatalos találkozón megállapodást kötnie az Egyesült Államokkal. Ha valamit, ezt mindenképpen sikernek kell elkönyvelnie még a miniszterelnöknek is. Ez meg is menti egyelőre a hölgy bársonyszékét, ha maga akart távozni a kabinetből Magyar minősíthetetlen stílusa miatt, azért, ha ki akarták fúrni a helyéről, akkor azért.
Egyedül a hazai belezésvágy rondít bele a képbe hangyányit.
Az algoritmikus szógimnasztika majd segít a Facebokon abban, hogy senkinek, aki a volt kormány valamennyi tagját máig bitófán szeretné látni, ne jusson eszébe: a washingtoni magvakat Orbán Viktor vetette el, most pedig az új kormány igyekszik (nagyon helyesen) azok politikai és gazdasági termését betakarítani.
De ez már csak apróság. A lényeg, hogy Orbánék sikerrel jártak. Mindketten. Anita beteljesítette Viktor tervét, ráadásul Péter áldásával. Mondja valaki ezek után, hogy nincs konstruktív együttműködés a „mocskos fideszesekkel” Magyarországon.
***
Kapcsolódó: