Franciaországban 348 különféle adót tartanak nyilván, Magyarországon 93-at. Ezzel hazánk a kilencedik helyen áll az európai rangsorban, miközben Németország például mindössze 60 adóból szedi össze a GDP 42 százalékának megfelelő adóbevételt. A számok önmagukban nem árulják el, hol mekkora az adóteher, annál többet mondanak el arról, mennyire őrültté válhat egy ország adórendszere.
Ha valaki azt gondolná, hogy Európában már minden lehetséges dolgot megadóztattak, a francia adórendszert látva alighanem gyorsan átértékelné a dolgot. Ott ugyanis 348 különféle adót tartanak számon, amivel az ország messze kiemelkedik az európai mezőnyből. A második helyen álló Dániában ennek kevesebb mint a fele, 132 adó található.
A rangsort a Tax Policy Associates 2024-es adatai alapján állították össze. Ami lényeges: a lista nem az egyes európai országok teljes adóterhelését hasonlítja össze, hanem az adórendszerekben azonosítható egyedi adónemek számát.
Nem annyira meglepő, hogy Magyarország meglehetősen előkelő helyet foglal el a rangsorban:
93 adójával a kilencedik Európában, közvetlenül Svájc kilencvennyolca mögött, illetve Nagy-Britannia kilencvenje előtt.
A magyar helyezés különösen akkor érdekes, ha megnézzük a teljes rangsor elejét: Franciaország 348, Dánia 132, Ausztria 117, Lengyelország 115, Belgium 112, Portugália 110, Románia 109, Svájc 98 adóval dönget.
A mezőny felső része tehát meglehetősen sűrű, de Franciaország mutatói még azon belül is külön unikumnak számítanak.
Vagy annyira nem is?
A 348 francia adóból 243 úgynevezett alacsony hozamú adó. Ezek együttesen sem termelnek különösebben jelentős bevételt a legnagyobb adónemekhez képest. A Tax Policy Associates szerint 2024-ben a francia foglalkoztatási adók több mint 800 milliárd eurót, az árukra és szolgáltatásokra kivetettek pedig további mintegy 300 milliárd eurót hoztak. A több száz kisebb adó között ugyanakkor olyan speciális tételek is vannak, mint a biztosítási tarifák, a kamarai, nukleáris iparhoz vagy éppen a szerencsejátékhoz kapcsolódó adók.
Franciaország az élő példája annak, hogy egy bürokratikus adó adminisztratív szempontból még akkor is megterhelő lehet, ha az államkasszába alig csorog be belőle valami.
A sok apró, picike adó külön-külön talán nem is jelentős, összességében azonban bonyolultabbá teszik a rendszert, több szabályt, több adminisztrációt és több idegességet jelentenek a vállalkozásoknak.
Vég nélküli végletek
Az Európai Bizottság és az Eurostat adatai szerint 2024-ben az EU egészének adó- és nettó TB-hozzájárulásból származó bevétele a GDP 40,4 százalékát tette ki. Vagyis a legtöbb adónem és a legmagasabb adóteher két külön történet. Erre a rangsor maga is szolgáltat példát: Franciaország 348 adóval áll az első helyen, Németország viszont csak hatvanat tartalmazó rendszerrel is az egyik legnagyobb bevételre tesz szert Európában: a német rendszer 2024-ben a GDP mintegy 42,2 százalékának megfelelő összeggel dagasztotta az államkasszát.
A lista alján azonban valami egészen mást láthatunk. Észtországban mindössze 34, Litvániában 35, Lettországban pedig 54 egyedi adót azonosítottak. Az észt rendszer egyszerűsége nem véletlenül kapcsolódik az ország üzleti környezetének megítéléséhez. Az országban egységes személyi jövedelemadó működik, az újrabefektetett vállalati nyereség pedig 0 százalékos adókulcs alá esik. A Tax Foundation nemzetközi adóversenyképességi indexében Észtország rendszeresen az élmezőnyben szerepel. (Ez azonban még nem jelenti azt, hogy az észtek alig fizetnek adót, a franciák pedig minden pénzüket az államnak adják: a különbség elsősorban az adóztatás szerkezetében és az adórendszer összetettségében látható.)
Az Egyesült Királyság 90 adóval a tizedik helyre került. A Tax Policy Associates májusi részletes vizsgálata szerint ez 1834 óta a legmagasabb brit érték. A szervezet szerint az adónemek száma különösen az 1990-es évektől kezdett gyorsan emelkedni.
Ebben vannak teljesen logikus tételek: másképpen kell adóztatni a jövedelmet, a fogyasztást, a vállalati profitot, az ingatlant vagy éppen a környezetszennyezést. Más adók pedig szándékosan viselkedést próbálnak befolyásolni, például a dohányzás, a szerencsejáték vagy a szén-dioxid-kibocsátás megdrágításával.
A probléma akkor kezdődik, amikor minden új politikai célhoz létrehoznak egy újabb kisebb adót, illetéket vagy hozzájárulást, miközben a korábbiakat senki nem akarja megszüntetni.
Így lesz az adórendszerből idővel történelmi és politikai rétegekből összeálló bürokratikus szörnyeteg.
Az adók száma önmagában tehát nem mutatja meg, mennyire mélyen nyúl az állam a polgárok zsebébe. Azt viszont nagyon is, hogy hány különböző szabállyal, kategóriával és trükkel próbálja ezt megtenni. A végeredményt minden esetben a pénztárcánk bánja.
***