Zelenszkij 2019-ben a korrupció felszámolásának ígéretével került hatalomra, hét évvel később azonban egyre világosabbá válik, hogy a régi rendszer nem tűnt el, csupán alkalmazkodott a háborúhoz. A fegyverbeszerzésektől az energetikán át a nemzetközi támogatásokig olyan területeken jelennek meg korrupciós ügyek, ahol a visszaélések közvetlenül Ukrajna háborús teljesítményét és társadalmi tűrőképességét veszélyeztetik. És egészen az elnökig érnek.
Volodimir Zelenszkij 2019-ben elsősorban a korrupció felszámolásának ígéretével nyerte meg az elnökválasztást. Ukrajna hét évvel később egy egyre durvább kormányzati válsággal szembesül, amelynek középpontjában (nincs meglepetés) ismét a korrupció áll. Az elmúlt egy évben az energetikai területtől a védelmi beszerzéseken át az elnöki hivatalig több súlyos ügy okozott a Nyugat figyelmét nagyon is felkeltő botrányt, miközben az ukrán parlament jól láthatóan igyekszik gátolni a korrupciós törvényjavaslatok elfogadását, olyannyira, hogy az már az uniós integrációt és a „demokratikus” intézményrendszert veszélyezteti.
A mostani válság közvetlen előzménye a 2025 novemberében kirobbant energetikai korrupciós ügy volt. A „Midas” (találó név) kódnevű nyomozás során az ukrán korrupcióellenes hatóság (NABU) nyomozása feltárta,, hogy az állami Enerhoatom atomenergetikai vállalat beszállítóitól módszeresen 10–15 százalékos kenőpénzeket követeltek a szerződések odaítéléséért cserébe. A rendkívül kiterjedt, mintegy 100 millió dolláros sikkasztási és pénzmosási hálózatot az elnök legbelsőbb köréhez köthető üzletember, Timur Mindics irányította, a kicsalt összegek egy részét ráadásul oroszországi számlákra és offshore alapokba menekítették. A botrány közvetlen következményeként Zelenszkij elnök felszólítására lemondott az energiaügyi és az igazságügyi miniszter is.
Andrij Jermak elnöki kabinetfőnök 2025. november 28-án mondott le, miután az ukrán korrupcióellenes hatóságok házkutatást tartottak kijevi lakásában a korrupciós botrány kapcsán. A kijevi hatalom második legfontosabb emberének távozása Zelenszkijt több okból is a legfájdalmasabb ponton érintette: Jermak bukása immár valóban és szó szerint karnyújtásnyira vitte hozzá a bűncselekmények vádját. Az elnök a politikai válság enyhítése érdekében elfogadta a lemondást, és bejelentette az elnöki hivatal teljes megújítását.
Utóbbi személyi szempontból részben, a korrupciós vádak területén azonban egyáltalán nem jött össze.
Augusztus elején hivatalosan is vádat emeltek Olha Stefanyisina korábbi miniszterelnök-helyettes, volt igazságügyi miniszter és washingtoni nagykövet ellen jogtalan vagyongyarapodás és valótlan vagyonnyilatkozatok miatt. Külön vizsgálat folyik az ukrán vagyonvisszaszerzési és kezelési ügynökség élén töltött időszaka miatt is, mivel állítólag olyan vállalatok kaphattak zsíros szerződéseket, amelyek korábbi férjéhez kapcsolódtak.
Pár nappal később, augusztus 19-én újabb ügy került előtérbe. Zelenszkij menesztette Irina Mudrát, az elnöki hivatal helyettes vezetőjét, aki az igazságügyi reformért és az orosz agresszióval foglalkozó különleges törvényszékért felelt. A döntés azután született, hogy az ukrán korrupcióellenes szervek ellene is pénzmosási vizsgálatot indítottak.
Ugyanezen a napon Mihajlo Fedorov, az előző hónapban menesztett védelmi miniszter kilencperces videóban fogalmazott meg éles bírálatot a rendszerrel szemben. Nemcsak a választások kiírását sürgette – amit Zelenszkij és az ukránok többsége továbbra is elutasít, bár tény, hogy az elnök mandátuma 2024 májusában lejárt –, de indoklásképpen „rendszerszintű kormányválságról” beszélt. Mint fogalmazott: a régi rendszer „a saját szabályai szerint él”, „retteg, próbálja fedezni magát”, és „fél a változástól”.
Fedorovot idén júliusban távolította el Zelenszkij a védelmi tárca éléről. Esetében nem a korrupció volt az ok, feltehetően inkább az ellenkezője: a beszerzési mechanizmus megújítására és átalakításra tett kísérleteivel túl sok olyan embernek lépett volna a tyúkszemére, akik remekül halmozták a vagyont a bürokrácia tengerében. Kirúgását nagyszabású utcai tiltakozások követték.
Szép új világ
Pedig milyen szépen indult minden: 2019-ben az akkori komikusból földcsuszamlásszerű, 73 százalékos győzelemmel lett elnök úgy, hogy a kampányát alapvetően két dologra építette: az orosz–ukrán békére és a korrupció felszámolásának ígéretére. Látható, mindkettőből mi lett.
A minszki megállapodás, amelyekhez Zelenszkij a kampányban még úgy ragaszkodott, mint a béke egyetlen lehetséges lehetőségéhez, ma már diplomáciatörténeti abszurdnak tűnik. A megválasztása utáni első interjúiban Zelenszkij maga beszélt a tárgyalások újraindításáról a donbászi szeparatistákkal és a tűzszünet irányába tett lépésekről. A valóság azonban gyorsan felülírta az illúziót. Az ukrán ultranacionalista fegyveresek világossá tették: bármiféle kompromisszum árulásnak számítana, az új elnök pedig akár az életével is fizethet, ha nagyon erőlteti a dolgot. (Szó szerint akasztással fenyegették meg a kezdő politikust.) A radikálisok azonban csupán a probléma egyik szeletét alkották: a minszki megállapodást tető alá hozó politikusok, Angela Merkel akkori német kancellár és François Hollande francia elnök azóta egymástól függetlenül többször is megerősítették, hogy a dokumentum aláírása valójában egy olyan blöff volt, aminek a tartalmát senki nem vette komolyan, az egyetlen célja pedig csupán az időhúzás volt, hogy Ukrajnát kellőképpen fel tudják fegyverezni.
Az elnök másik nagy esküje a korrupció visszaszorításáról szólt.
Látva a jelenlegi tragikus helyzetet, nem túlzás azt állítani, hogy ugyanúgy bukásra ítélt ötlet volt, mint a béketervezés.
A jelenleg is folyó nyomozás a 100 millió dolláros lopás ügyében egészen személyéig vezet, és lassan nem lesz olyan nyugati politikus, újságíró, elemző vagy a közvélemény mégoly ukránpárti része, amelyik elhinné, hogy miközben az elnök egész rendszere fel a legfelsőbb körökig bűzlik a korrupciótól, ő maga tiszta és teljesen érintetlen az ügyben. Ez annál is inkább valószínűtlen, mert tavaly nyáron éppen Zelenszkij volt az, aki igyekezett a korrupcióellenes szervezetek (amelyek most már az ő előszobájában kutakodnak) autonómiáját megszüntetni, amikor azok az emberei elleni nyomozásokat elindították. Amivel nem számolt, az a nyugati kormányok ellenkezése és az ukránok felháborodása kiváltotta tömegtüntetések voltak: a két érv végül visszavonulásra késztette, azóta pedig folyamatosan hullanak a fejek körülötte, majd minden hétre szalagcímet biztosítva a sajtóban arról, hogy éppen melyik miniszter, államtitkár, csúcsvezető bukott bele egy újabb botrányba.
Steve Cortes, az amerikai elnök és J. D. Vance alelnök korábbi kampány-főtanácsadója brutális őszinteséggel fogalmazott (egyébként az Ukranszkaja Pravdában megjelent írásában), amikor azt mondta: „A jövőt tekintve Ukrajnának továbbra is szüksége lesz Amerikára a háború utáni korszakban. Valójában az Egyesült Államok még erősebb partnerré válhat Ukrajna számára az évek óta háború sújtotta nemzet újjáépítésében és helyreállításában. De egy ilyen partnerség nem kapcsolható össze egy olyan Zelenszkij-rezsimmel, amely inkább kartellként, semmint átlátható demokratikus kormányzatként működik. Az ukrán helyreállítási folyamatnak magában kell foglalnia a korrupció elleni rendszerszintű elmozdulást, hogy Ukrajna népe elérhesse azt a tartós jólétet, amelyet megérdemel”.
Az ukrán korrupció elleni belső küzdelem valójában soha nem is létezett. Zelenszkij kommunikációja csupán a donorországok, valamint az IMF, a Világbank, a NATO és Brüsszel sürgetésére született meg, előbbi esetekben a hitelek miatt, utóbbiakban azért, mert csatlakozási feltételként jelölték meg. (NATO-csatlakozás természetesen soha nem lesz, az EU-tagság is kezd kikerülni a mindennapok narratívájából.) Az a nézet, amely szerint a mindenkori kijevi hatalom soha, egyetlen pillanatig sem változott az évtizedek alatt, újra kezd teret nyerni. E szerint, amit most látunk, az az ukrán politikai-gazdasági rendszer valódi, háborúval álcázott arca, az ukrán kormány és elnöki hivatal érintettsége pedig nemhogy nem meglepő, éppen ellenkezőleg: visszatérés a rendszer természetes állapotához, a korrupcióhoz mint államműködtető logikához.
***
