Ami biztos: a CIA vezetője augusztus 25-én váratlanul Moszkvába repült, majd pár óra múlva sietősen távozott. Sem Washington, sem Moszkva nem közölte, kivel és miről tárgyalt. Ami szintén biztos: a két ország között hónapok óta akadozik az ukrajnai háború lezárását célzó diplomácia, miközben Oroszország és Irán katonai együttműködése egyre ingerültebbé teszi az Egyesült Államokat. Minden más találgatás.
John Ratcliffe, a CIA igazgatója augusztus 25-én váratlanul Moszkvába utazott, majd néhány órával később távozott is az orosz fővárosból. Az utat sem Washington, sem Moszkva nem jelentette be előre, a CIA pedig nem közölt részleteket. A látogatásról csupán egy amerikai C–17-es katonai szállítógép moszkvai megjelenése árulkodott A Kreml sietve közölte, hogy nem volt és nincs is tervben találkák szervezése amerikai kormányzati szereplőkkel. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem történt meg.
A vezér betoppanásának jelentőségét az is növeli, hogy 2021 novembere óta nem fordult meg CIA-igazgató Moszkvában. (Legalábbis nem tudunk róla.) Akkor William Burns járt az orosz fővárosban, aki személyesen figyelmeztette Putyint, hogy Washington nem marad tétlen, amennyiben Oroszország megtámadja Ukrajnát. Silány megbeszélés volt: a támadás megtörtént, az Egyesült Államok pedig tétlen maradt. A párhuzam adja magát: amikor a CIA igazgatója személyesen jelenik meg Moszkvában, annak általában olyan oka van, amelyhez a hagyományos diplomácia önmagában nem elegendő.
Az első lehetőség: Ukrajna
Logikus magyarázat lenne. Az amerikai közvetítéssel folyó tárgyalások hónapok óta nem hoztak áttörést. Oroszország és Ukrajna egyaránt nagy hatótávolságú csapásokat hajt végre, a konfliktusban pedig egyre inkább a hátország infrastruktúrája vált az elsődleges célponttá.
Ebben az esetben a CIA-igazgató moszkvai útja szimplán kiterjesztett diplomáciai lépés lehet. A hírszerzési csatorna alkalmas arra, hogy Washington olyan információkat (vagy figyelmeztetéseket) közvetítsen, amelyeket nyilvánosan nem kíván megtenni. Például, hogy milyen orosz lépéseket tekintene elfogadhatatlan eszkalációnak, milyen feltételek mellett tudná elképzelni a tárgyalások újraindítását, illetve milyen következményekkel járna, ha Moszkva továbbra is elutasítja az amerikai kezdeményezéseket.
Nem mintha az ilyen jellegű figyelmeztetések eddig bármiben befolyásolták volna Putyint.
Nem jó jel például, hogy a Kreml a NATO-tagállamok közvetett támadásainak tekinti az ukrán csapásokat, mivel a szövetséges tagállamok fegyverekkel és hírszerzési információkkal látják el Kijevet. Cserébe Putyin a Kijev elleni ballisztikus csapások kiterjesztésén gondolkodik, ami már egyértelműen eszkalációs lépés lenne.
Ha Ukrajna volt a téma, akkor szinte biztosan nem a béketárgyalásokról folyt a szó. Nem is lenne hihető. Amennyiben Washingtonnak sikerült volna bármilyen előrelépést elérnie, Trump már telekiabálta volna vele közösségi oldalát, és nem kellett volna a CIA-vezért konténernek álcázva egy gépre ültetni. Egy bizalmas üzenet átadása – a diplomáciai protokollt mellőzve – már inkább beleillik a képbe.
A második lehetőség: Irán
Ez a legvalószínűbb magyarázat, ráadásul össze is kapcsolná az ukrajnai háborút a Perzsa-öbölben zajló káosszal. Az Egyesült Államok és Irán között február óta tart a háború, Oroszország viszont Teherán egyik legfontosabb partnere.
Washington számára egyre nagyobb frusztrációt jelent, hogy Moszkva hírszerzési és technológiai támogatást nyújt az irániaknak.
Az ukrán hírszerzés már áprilisban figyelmeztetett, hogy orosz kémműholdak a Közel-Keleten amerikai katonai létesítményekről és más kiemelt célpontokról készítettek részletes felvételeket (legalább 46 objektumot térképeztek fel 11 országban), amelyek közül több iráni támadások célpontjává vált a későbbiekben. Moszkva tagadta, hogy ilyen segítséget nyújtana Iránnak, ha azonban az információ valós, azt a CIA éppúgy tudja, mint az ukrán hírszerzés.
Tény, hogy a két ország katonai együttműködése az ukrajnai háború alatt szorosabbá vált: Teherán drónokkal segítette az orosz hadsereget, Oroszország cserébe olyan technológiai, illetve hírszerzési támogatást tud biztosítani, amelyek viszont Irán számára bírnak felbecsülhetetlen értékkel.
Ebben az esetben Ratcliffe moszkvai útja konkrét figyelmeztetés lehetettarról, hogy Washington az amerikai erők elleni közvetlen orosz beavatkozásként értelmezi Moszkva Irán-barátságát. De az is elképzelhető, hogy alkut ajánlott: Oroszország visszafog bizonyos iráni támogatásokat, cserébe az Egyesült Államok is nagyobb mozgásteret kínál Moszkvának. Hogy hol, azt nem nehéz kitalálni.
A harmadik lehetőség: NATO
Bár Oroszország NATO elleni esetleges támadása alapvetően az európai, saját hadiiparuk felfuttatásába belefulladó országok narratívája, lehetőségként nem érdemes figyelmen kívül hagyni. Még akkor sem, ha az amerikai hírszerzés egészen másképpen értelmezi Moszkva „várható támadásait”, mint teszik azt a keleti szárny.
A CIA és hárombetűs társai jelentéseiben visszatérő elem, hogy Putyin egyre inkább hajlamos olyan provokatív lépésekre, amelyek ugyan messze nem jelentenek egy a NATO elleni hagyományos támadást, de segítségükkel tesztelheti az amerikai és európai tűrő- és reakcióképességet. Ezek klasszikusan a szürkezónás, hibrid műveletek, óvatos szabotázsakciók, kibertámadások és más, nehezen visszakövethető titkos műveletek.
Kérdés, hogy az amerikai kormányzat emiatt miért éppen a CIA vezérét küldené Moszkvába, hacsak nem bukkantak egy olyan, egyelőre még nem végrehajtott orosz terv nyomára, amelyet Washington valamilyen szempontból a vörös vonal egyértelmű átlépésének tekinthet.
És persze az is elképzelhető, hogy nem is kell választani a három lehetőség közül, mivel Ratcliffe mindhárom témában elmondta orosz kollégájának, amit akart. Beszélt Ukrajnáról, Iránról, az európai félelmekről, sőt – ha már ott volt – akár más, kisebb horderejű ügyekről is.
Ördög a részletekben
A legvalószínűbbnek mégis az tűnik, hogy a CIA főnöke egy kalap alá vette az ukrajnai és az iráni háborút, mivel a két konfliktus és szereplői egyre inkább ugyanannak a puzzle-nek a részeivé válnak.
Washington számára az számítana sikernek, ha Oroszország hajlandó lenne valamilyen mértékben visszafogni Irán támogatását. Moszkva szemszögéből az ukrajnai háború lezárása, a szankciók, a területi kérdések és a NATO-val fennálló konfliktus a lényeg. A két fél érdekei tehát bizonyos pontokon ütik egymást, más területeken azonban szorosan összefonódnak.
Ami biztos: a CIA igazgatója azért repült Moszkvába, mert valami olyasmi, oda nem illő dolog került a palacsintába, amelyhez még ebben a rendkívül feszült helyzetben is szükség volt személyes találkozóra.
Érdemes lesz figyelni e következő hetek eseményeit minden háborús és diplomáciai területen: ha Moszkva vagy Washington valamelyiken váratlanul változtatni fog, akkor sokkal könnyebb lesz megérteni, miért volt szükség arra a néhány órára Moszkvában.
***
