A Hormuzi-szoros lezárása nem egyformán sújtotta a délkelet-ázsiai országokat. Bár a nemzetközi figyelem Indonézia összeroppanó valutájára összpontosult, a legsúlyosabb gazdasági és társadalmi következményeket a Fülöp-szigetek szenvedte el.
A Hormuzi-szoros lezárása után a világ figyelme elsősorban az olajárakra és a globális energiaellátásra összpontosult. Távolabb a gócponttól elsősorban az áremelkedések okoztak problémát, a délkelet-ázsiai régióban azonban a válság jóval összetettebbé vált, a költségnövekedés mellé ugyanis azonnal társult az importhiány okozta krízis. Az egyes országok külön-külön próbálták kezelni a káoszt, ami nem mindig vezetett célra, annak azonban, akik okosban próbálta megoldani, volt segítsége.
Indonéz összeomlás
Nem véletlen, hogy mindenki Indonéziát figyelte, miután a szoros lezárása egyértelművé tette, hogy nagyon súlyos gazdasági következményekkel kell számolnia. Mivel az ország jelentős olajimportőr, ezért Hormuz blokádja az importköltségek azonnali robbanását idézte elő. A dollár iránti kereslet nőtt, miközben az indonéz rúpia történelmi mélypontra gyengült, olyannyira, hogy júniusra már a 1997-es ázsiai pénzügyi válság idején látott szinteknél is alacsonyabb árfolyamot ért el. Ez könnyen felidézte azt a brutális sokkot, amely annak idején Thaiföldről kiindulva söpört végig Délkelet-Ázsián.
Bár sokan kiáltottak farkast, a párhuzam csak részben állja meg a helyét. Indonézia pénzügyi rendszere ugyanis ma lényegesen stabilabb, mint három évtizeddel ezelőtt. A vállalatok devizaadóssága jóval kisebb, így a jelenlegi helyzet inkább egy kínzó, de kezelhető fizetésimérleg-problémának tekinthető, semmint egy közelgő bankválságnak.
A látványos indonéz árfolyamgyengülés viszont elfedte azt a tényt, hogy a régióban nem Indonézia szenvedte el a legsúlyosabb társadalmi-gazdasági károkat. A valódi vesztes a Fülöp-szigetek volt. Az ország energiaellátása ugyanis szinte teljes egészében a Perzsa-öbölből érkező kőolajra épül, miközben nincsenek sem megfelelő méretű stratégiai tartalékai, sem kereskedelmi készletei. A Hormuzi-szoros lezárása ezért azonnal üzemanyaghiányhoz és jelentős áremelkedéshez vezetett.
A krízis nagyságát jelzi, hogy a kormány március végén országos energia-vészhelyzetet hirdetett ki. Az intézkedések között szerepelt a készletek felhalmozásának és az ármanipulációnak a megakadályozása, valamint támogatási programok indítása a közlekedésben dolgozók számára. Ennek ellenére a válság komoly társadalmi problémákat okozott, miután nyár közepére az országban a dízel a világ legdrágább üzemanyagai közé került. Sőt, az árak már áprilisban megközelítőleg kétszer akkorák voltak, mint Malajziában, Vietnámban vagy Thaiföldön. A Fülöp-szigetek esete klasszikus példája annak, hogy ugyanaz az olajpiaci sokk egy régión belül eltérő következményekkel járhat a különböző országok számára, attól függően, hogy milyen támogatási rendszereik, tartalékaik és importstruktúrájuk van.
Az ország, amely belebukik a saját sikerébe
A Hormuzi-szoros blokádja csak meggyújtotta azt a gazdasági kanócot, amely köré Indonézia évek óta halmozta a tűzifát. Az olaj drágulása, a gyengülő valuta, a növekvő állami kiadások és a kínai dominancia alatt álló nikkelipar olyan öngerjesztő válságspirált hozott létre, ami egyre jobban emlékeztet az 1997-es ázsiai pénzügyi katasztrófára.
Gazdag szegények
Miközben a Fülöp-szigetek egyre mélyebb válságba került, Laosz, amelyre senki nem tett volna egy lyukas centet sem, valami egészen különös módon úszta meg az összeomlást. Pedig minden adott volt, hogy az ország legyen a válság legnagyobb vesztese: nincs saját olajtermelése, a gazdasága mindössze 16-18 milliárd dollár körüli GDP-t állít elő, a lakossága nem éri el a nyolcmillió főt, ráadásul tengeri kijárata sincs.
A válság első heteiben valóban súlyos helyzet alakult ki. Benzinkutak százai zártak be, a dízel ára egyetlen hónap alatt több mint 100 százalékkal emelkedett, egyes térségekben pedig az iskolai oktatást is heti három napra rövidítették az üzemanyaghiány miatt.
A fordulat azonban gyorsabban bekövetkezett, mint azt sokan várták. Thaiföld – annak ellenére, hogy a saját nyersolajellátása is mintegy felére esett vissza – továbbra is exportált finomított üzemanyagot Laoszba. Júniusban a két ország hivatalosan is üzemanyag-ellátási megállapodást kötött, ami egyértelmű jele volt annak, hogy az akut ellátási válság lezárult.
Ennek a hátterében természetesen nem humanitárius megfontolás vagy szimpla jószomszédi szívesség állt.
Thaiföld jelentős mennyiségű vízenergiát importál Laoszból, amely a vízerőműveinek köszönhetően a térség egyik fontos villamosenergia-exportőrévé vált. Az energiafüggőség tehát kölcsönös: Bangkok üzemanyagot biztosít, Laosz pedig villamos energiát exportál. Az utóbbi kapcsolatrendszere ráadásul ennél is szélesebb. A villamos energiája több szomszédos állam hálózatába is eljut, miközben Oroszország vietnámi kikötőkön keresztül vizsgálja a laoszi kőolajexport lehetőségét, ami tovább csökkentheti az ország sérülékenységét. A válság így a kereskedelmi előnyökön túl egy stratégiai biztonsági hálót alakított ki, amelyből egyes országok a jövőre nézve fontos tapasztalatokat szerezhettek.
A Hormuzi-válság ugyanis rávilágított a regionális gazdasági és energetikai kapcsolatok fontosságára. Egy krízis idején meghatározó szerepet játszanak a határokon átnyúló villamosenergia-hálózatok, az egymásra épülő gazdasági kapcsolatok és azok a politikai bizalmi viszonyok, amelyek lehetővé teszik, hogy a szomszédos országok bezárkózás helyett segítsék egymást. Így (és egyedül így) lehet túlélni egy energiaválságot.
***
Kapcsolódó:
Hormuzi válság: az első igazi ütés a petrodollárrendszeren
Repedezik az amerikai hegemónia egyik legfontosabb pillére. A Hormuzi-szoros körüli válság és az iráni jüan- valamint stablecoin-alapú olajelszámolások olyan folyamatokat indíthatnak fel, amelyek felgyorsítják a dollár globális dominanciájának gyengülését.